Cikk

A Népszabadság április 12-i számában nekem címzett írásában Romano Rácz Sándor a cigányság helyzetét elemezte. Mivel az írás egészében higgadt hangvételű volt, úgy érzem, kötelességem a válaszadás. Ami a magyar-cigány együttélés problémáinak megoldásához ugyanis a leginkább hiányzik, az az őszinte, kritikus, de érdemi vita. Írásommal ennek megjelenéséhez kívánok hozzájárulni.

A szerző a következőkkel kezdi: „A Jobbik ifjú titánjai nem emlékezhetnek arra az időre, amikor ezek az emberek alaposan kivették részüket az ország háború utáni újjáépítéséből a nehéziparban, a bányászatban, az építőiparban és a mezőgazdaságban…” Valóban, koromnál fogva csekély ilyen emlékem van, de szüleim elmondása alapján, valamint kelet-magyarországiként, történelemtanárként foglalkoztam az időszakkal. Igen, akkoriban sok cigány ember dolgozott építkezéseken, gyárakban, de egyúttal úgy érzem, hogy manapság megszépíti az emlékezet a 70-es, 80-as évek cigányságát. A helyzet ugyanis már akkor is rettenetes volt, és csak a mai állapotokhoz képest tűnhet idillinek.

Tags:

A Jobbik vezérszónoki felszólalási idejét három képviselő között osztotta meg, elsőként Vona Gábor frakcióvezető állt ki a pulpitusra. A politikus a készülő zavaros, elkapkodott alkotmány-tervezetet méltatlannak nevezte Magyarország alkotmányos hagyományaihoz, a kétharmados kormányhoz és annak szavazópolgáraihoz. A pártelnök szerint jelenleg a második rendszerváltozás elsikkasztása zajlik, majd hozzátette: Európa soros szégyenei leszünk. Szerinte a kormány elszalasztja történelmi lehetőségét, mely bűncselekmény a nemzet ellen.


Vona kiemelte: morális értelemben az Országgyűlés pártjai közül egyedül a Jobbiknak lehetne joga alkotmányozásról beszélnie, mivel csak és kizárólag az ő választási programjukban szerepelt ez a téma. A többi párt nem kapott, mert nem is kaphatott felhatalmazász alaptörvény alkotásra.

Tags:
Amikor megtudtam, hogy Vona Gábor a Jobbik elnöke az Örs vezér téren lesz és bárki beszélgethet vele és fényképet készíthet, akkor nagyon megörültem, mert pont aznap rá is értem. Így elindultam. Menet közben egyre izgatottabb lettem, hiszen egy parlamenti párt elnökével kezet foghatok, akit nagyon tisztelek.

Aztán, amikor megérkeztem, már messziről láttam a jobbikos napernyőt és a nagy tömeget. Közelebb érve azt is láttam, hogy az LMP standja is ott van, összesen 3 ember társaságában. :) Viszont, mire a Jobbiknál sorra kerültem legalább fél óra eltelt, de közben jól éreztem magam, mert olyan emberek vettek körül , akik között otthon éreztem magam. Kedvem is lett volna cseverészni bárkivel, csak éppen azt vettem észre, hogy Vona úr  üdvözöl .
Természetesen egy aláírt újságot adott és fényképet is csinálhattam vele.
Tags:

Az én történetem, azt hiszem nem hétköznapi.Persze nem hencegni szeretnék vele, egyszerűen csak elmesélni, mint mindenki a sajátját!

Sokadik alkalommal vártuk városunkba, a Jobbik elnökét. Mint mindenkor, most is izgatottan készültünk, hogy minden rendben menjen. Az itteni alapszervezet minden hozzánk látogató vendégnek, egy kis ajándékkal kedveskedik. Nem nagy ajándékra kell gondolni, inkább csak egy kis gesztus, hogy mi is kifejezzük köszönetünket. 

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert engem, vagy családomat sokszor érte már az a megtisztelő feladat,hogy ezt átadhassuk.

Akik részt vesznek egy ilyen esemény megszervezésében, tisztában vannak vele, hogy ez az időszak, sok munkával jár.

Tags:

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke levélben kérte a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy álljanak ki a székely autonómia ügye mellett. Vona Gábor elsőként reagált a megkeresésre és válaszában leszögezte: Jobbik a kezdetektől fogva következetesen kiállt az összmagyar érdekek képviseletéért, ezért teljes mellszélességgel támogatja az SZNT kezdeményezését. Alább olvasható a levélváltás:

Vona Gábor részére
Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportjának frakcióvezetője

Tisztelt Képviselő Úr!

Több mint négy évvel ezelőtt, 2006 júliusában a Székely Nemzeti Tanács akkori elnöke, Dr. Csapó József, a Magyar Országgyűlés képviselőcsoportjainak vezetőihez fordult, azzal a szándékkal, hogy megismertesse a székelyek autonómia törekvését, és számára erkölcsi politikai támogatást kérjen.

Tags:

2010 Szeptember 5-e, clevelandi Magyar Cserkésznap; kezembe kerül egy szórólap és a szívem megdobban… Vona Gábor Amerikába látogatását hirdetik az ’56-os forradalom és szabadságharc megemlékezésének alkalmából. Rögtön tudtam, hogy nekem ott kell lennem és a barátaim nagy többségének is, hogy hallják a Jobbik Magyarországért Mozgalom gondolatait és terveit magától a párt elnökétől személyesen. A kedves olvasót itt egy percre még visszább szeretném vinni magammal az időben két évvel. Amikor először találkoztam a Jobbik hazafias érzelmű, számomra is elfogadható és felkarolható terveivel a világháló jóvoltából, kinyomtatva a választási programjukat, lekötve azt egy füzetbe, számtalanszor elolvastam, és azóta az elmúlt időszakban ez nagyban hozzájárult az önazonosulásomhoz.

Tags: