"Azt is éreztem, hogy ezzel nem vagyok egyedül!"

Minden szavával egyetértek az előttem szóló tanító nővel, aki már nagyon szépen megfogalmazta azt amit én is gondoltam és éreztem miközben élőben néztem a parlamenti közvetítést. Annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy /talán a korom is teszi,/, olyan aggodalommal figyeltem a közvetítést, és közben olyan féltő szeretetet éreztem az ott ülő jobbikosok iránt, mint amit akkor éreztem amikor a gyermekem először lépte át az iskola kapuját s tudtam, hogy innentől kezdve az élete tele lesz megpróbáltatásokkal, sikerekkel, örömökkel. Azt is éreztem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ha nem is nézi a közvetítést mind a 85O ezer ember, aki a jobbikban látja a jövőt, de biztos mindenki aggódva figyeli a történéseket.
Közben arra is gondoltam miközben Bajnai beszélt, hogy Ő sohasem fogja megtudni milyen érzés az ha több százezer ember szereti, tiszteli, félti és bízik benne.

Nem az a tiszteletlenség a nemzettel szemben, ha valaki gárda mellényben teszi le az esküjét, hanem az, aki olyan embereket és pártot "fasisztázik" a nemzet házában vagy azon kívül, akiket 850 ezer ember választott. Hogyan várjuk el, hogy Magyarországot tiszteljék és idegen népek ne fasisztázzák, nácizzák, ha saját nemzettársaink is  nyíltan megtehetik, büntetlenül /pl.Mesterházy/? Vonatkozik az Német Sándorra is, aki a mai és leendő kormánytagok jelenlétében is ezt tette. Mit szól ahhoz a magyar papság, hogy Semjén Úr is megjelent annak a Németh Sándornak a naggyűlésén aki nyíltan átértékeli a bibliát, kigúnyolja a pápát és a papságot. Mit szólnának Izraelben az emberek ahhoz, ha egy magyar pap alapítana Izraelben egy olyan szektát, amiben kigúnyolná a vallásukat és a kalapos tincses papjaikat? Szerintem nem jutna el odáig. Több héttel ezelőtt írtam több e-mailt is Semjén Úrnak, amiben megkérdeztem tőle ugyanezt de nem válaszolt a mai napig. Erre mondják azt, hogy nem véletlenül. Elnézést ezt el kellett mondanom.
További kitartó munkát, sok sikert kívánok munkájukhoz, amit mindég aggódva figyelek.

Őszinte tisztelettel!
Szebb jövőt!  E.Erzsébet   

Tags: