Ez itt nem a maffia, miniszter úr!

Sajnos csak híradásokból tudtam megtekinteni a rendvédelmi dolgozók tüntetését, de amit láttam, az így is elég volt, hogy határozott véleményem legyen. A demonstráció egyértelműen sikeres volt, hiszen hatalmas tömeget mozgatott meg, és olyan erőt sugallt, amely még Pintér Sándort is személyes megjelenésre és megszólalásra kényszerítette.


 

És itt jött a baj. Amit a miniszter felszólalásában produkált, az elképesztő volt. Ismét bebizonyosodott, hogy ez a kormány nem csak a gazdagok kormánya (lásd egykulcsos adó!), de a pökhendieké is.

Pintér ahelyett, hogy miniszterként (a szó eredeti jelentése: szolga) együttérzését fejezte volna ki az övéi felé, kioktató, arrogáns, parancsoló és lenéző volt. Pedig érdemes volna számtalan dolgot figyelembe vennie. Hagy mondjak csak kettőt.

Egyrészt hogy ő még mindig miniszter a sorozatos katasztrófák után, azt ezeknek az embereknek köszönheti. Amíg ő ül a vörös bársonyszékben, addig ezek az emberek a terepen veszélyeztetik az életüket nap mint nap. Másodszor ő maga is korkedvezményes nyugdíjas, és annak értékét miniszteri fizetése mellett is felveszi hónapról hónapra. Szóval tanácsos lenne több szerénység és még több megértés. Ez ugyanis nem a maffia, ahol a maffiavezér élet és halál ura, és ahol mindenki kézcsókkal hajbókol a Don minden szisszenése előtt.

Ez itt Magyarország, ezek az emberek pedig tűzoltók, rendőrök, polgárőrök. De legfőképpen emberek. Magyar emberek. Akiket egy miniszternek tisztelnie és becsülnie kellene, nem ellenségnek, koloncnak tekinteni. Pintér úr!

A működése eddig tragikus volt, mára tragikomikussá züllött. Mondjon le, könyörgöm, mert ez már tényleg szánalmas. Nem csak önre, de az egész országra nézve.

 

Vona Gábor

Tags: