A Gárda jelentheti az egyetlen támaszt

A gazdasági válságban, a kormányzat által magukra hagyott embereknek a gárdamozgalom jelenti majd szinte az egyetlen támaszt és biztonságot - szögezte le Vona Gábor a szervezet vasárnapi tisztújításán.

Tisztújítást tartott az Új Magyar Gárda december 3-án Budapesten. Erre azért volt szükség, mert az eddigi főkapitány, Juhász Tamás munkahelyi, és egyéb személyes problémái miatt nem tudta vállalni tovább a Gárda vezetését.

A választáson az új Magyar Gárda Mozgalom állománya, és a Magyar Gárda alapítói is részt vettek.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Új Magyar Gárda Mozgalommal folytatott megbeszélésen kijelentette, a jövőben még inkább felértékelődik a szervezet jelentősége.

Közölte: a gazdasági válságban, a kormányzat által magukra hagyott embereknek a gárdamozgalom jelenti majd szinte az egyetlen támaszt és biztonságot. Vona Gábor leszögezte, emiatt egyre többen csatlakoznak majd az Új Magyar Gárdához, hogy segítséget és támogatást nyújtsanak honfitársaiknak.

A szervezet közleménye szerint a részt vevő 18 megyéből 14 megye támogatását élvező, érvényesen megválasztott főkapitány személyét az alapítók nem fogadták el, s mivel nem akar feszültséget a mozgalom tagjai, illetve az alapítók között, nem vállalta a megbízást.

Ezért az eddigi főkapitány helyettesek végzik el a főkapitányi teendőket. A vezetés e formája addig van érvényben, amíg nem lesz olyan vezető, aki mind a Gárdistáknak, mind az alapítóknak megfelel.

A dokumentum szerint a döntést az összefogás, és az egység megteremtése érdekében, a gárdisták támogatása mellett hozták meg.

Forrás: Barikad.hu