Itt a program! Kezdődik a 8. EMI-tábor
Új helyszínen várja az érdeklődőket a 8. EMI-tábor. Augusztus 8-tól, a Gyergyószentmiklóstól 12 kilométere található Borzont ad otthont a rendezvénynek.
Augusztus 9., csütörtökön szó lesz többek között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügyéről, de ugyanezen a napon kerül terítékre a kettős állampolgárság kapcsán fellángolt magyar-szlovák ellentét is. Az előadáson jelen lesz Gubik László szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar, Varga Tibor, a Via Nova Ifjúsági Csoport tagja, az MKP képviselőjelöltje és Vincze Gábor történész is.
Augusztus 10-én pénteken a 2011-es népszámlálás eredményeit értékeli Kiss Tamás szociológus, Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese és Demeter Szilárd, az EMNT népszámlálási bizottság tagjának részvételével. Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) volt elnöke valamint Fráter Olivér történész, a szigorúan titkos tisztek névsorának nyilvánosságra hozatalában részt vevő szakember tart előadást a kommunista titkosszolgálat romániai és magyarországi vezetőiről.
A szombati (augusztus 11.) napon az anyaországra fókuszálhatnak a résztvevők, hiszen Magyar nemzetpolitika a két választás között címmel tart előadást Balczó Zoltán parlamenti képviselő (Jobbik), a Magyar Országgyűlés alelnöke és Kőszegi Zoltán parlamenti képviselő (Fidesz), a Nemzeti Összetartozás Bizottság tagja. Ezt követi Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének előadása, melynek címe: A Jobbik politikája két választás között – Ellenzékből kormányra?
A tábor utolsó napja (augusztus 12., vasárnap) sem múlhat el eseménytelenül, így egy igazán aktuális kérdés megvitatására vállalkoznak a szervezők: az autonómia-esélyek és a régióátszervezés lehetőségeiről tart kerekasztal-beszélgetést Borbély Zsolt Attila politológus, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke.
A fent említett közéleti témák mellett jelen lesz a 8. EMI-táborban Berecz András mesemondó, Csath Magdolna közgazdász, és számtalan neves előadó mellett, elfogadta a szervezők meghívását Rakonczay Gábor kenus is.
A 8. EMI-tábor mottója – a Mindszenty-évre való tekintettel – a legendás esztergomi érsektől, Magyarország utolsó hercegprímásától, bíborosától sz ármazik: „Higgyünk népünk fölemelkedésében.” Mindszenty József életművével külön előadásban is kívánnak foglalkozni a szervezők.
Zenei különlegességek
Egy gitárest keretében, Miklós Gyurival, a Knock Out zenekar gitárosával fellép a borzonti ként híressé vált Baricz Gergő, de jelen lesz a Beatrice, az Ismerős Arcok, a Kárpátia és a Folk Error is. Igazi zenei különlegességgel készül az Akusztika zenekar, hiszen egy eddig soha nem látott felállásban, kizárólag a 8. EMI-tábor idejére alakult formációval lép színpadra Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós, akik Fehér Nórával, a Kormorán együttes énekesével kiegészülve igazi rock-klasszikusokat, megzenésített verseket és ismert magyar rockopera-részleteket adnak elő. A további fellépők közt szerepel a Knock Out, a Transylmania, a Kormorán, a Szekler, a Road, az Ossian, a Damned és közkívánatra a Moby Dick is.
Jegyárak és kiadó szobák
A megváltozott helyszín és a továbbra is bővülő programkínálat nem vonja maga után a jegyárak drágulását, így a tavalyi évhez hasonlóan, 21 RON-ba kerül a napijegy, míg 93 RON-ba az egész hétre (öt napra) szóló belépő.
Az idén még olcsóbban juthat szálláshoz az, aki nem szeretne sátorozni az EMI-tábor öt napja alatt. A tábor környékén, illetve az EMI-tábor területén lévő kulcsos házakban és panziókban is lehet szállást igényelni, melyeknek ára 20 és 60 RON/fő/éjszaka között mozog. Ha bárki szállást szeretne foglalni, forduljon Sebestyén Zita szállásfelelőshöz a 0744 676 385-ös telefonszámon vagy a sebestyen_zita@yahoo.com e-mail címen.
Családosok, figyelem!
Újdonságnak számít 2012-ben a családi jegy, mely megvásárlásával kedvezményesen vehetnek részt a magyar családok: két felnőtt és egy gyerek belépőjének megváltásával a további gyerekjegyek megvásárlásától eltekintenek a szervezők. A megváltozott helyszín még inkább alkalmassá teszi az EMI-tábort arra, hogy gyerekekkel is kilátogassanak az érdeklődők. A működő Gyereksátoron kívül, a Dorka Panzió területén található egy játszótér is, hintával és homokozóval felszerelve.
Érdemes követni a honlapot!
Az idő előrehaladtával a szervezők egyre inkább véglegesítik a programkínálatot és a táborral kapcsolatos egyéb információkat is, melyeket megtalálhatják a www.emitabor.hu/erdely internetes címen, melyet gyakori frissítése miatt, érdemes rendszeresen látogatni! Az elkövetkező időszakban a szervezők minden újdonságot megosztanak az érdeklődőkkel, akiknek nem maradt más dolga, mint feljegyezni az augusztus 8-12. közti időpontot, valamint Borzontot és a Dorka Panziót, mint a 8. EMI-tábor helyszínét, hiszen kevesebb mint egy hónap múlva kezdetét veszi Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja.











