Jobbik Magyarországért Mozgalom programja Kecskeméten

KecskemétSajtótájékoztatóval egybekötött lakossági fórumot tartott vasárnap délután a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kecskeméten, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermében.

Az elmúlt 20 év elvesztegetett idő volt, ezt kell rendbe hoznia a Jobbiknak- mondta el Vona Gábor március 14-én este a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermében megrendezett lakossági fórumon.

Nem ellenzéki szerepre, hanem kormányzásra készülnek. Az első intézkedések közé kerülne a korrupció ellen való hatékony fellépés és a csendőrség felállítása, amely a vidék biztonságát erősítené. Átalakítanák a közigazgatást is, új minisztériumokat hoznának létre, valamint csökkentenék a parlament létszámát is. A képviselők visszahívhatóak lennének, és megszüntetnék a mentelmi jogot. A program fontos részét képezi az elszámoltatás, mint társadalmi érdek. Ennek lényege, hogy kormányra kerülésük esetén első feladataik közé tartozna az általuk gyanúsnak ítélt ügyek kivizsgálása. Ezek bejelentése akár névtelenül is működhetne, majd feltárásuk egy külön erre a célra felállított bizottság feladata lenne. A Jobbik elnöke szerint sürgős beavatkozásra van szükség.

Megpróbálja megmenteni ez az országot, mert ki merem mondani, Magyarország életveszélyben van, egy életveszélyes sérült, ezért nem fájdalomcsillapítókkal kell orvosságot adni, hanem egy radikális változással. ha kell műtéti beavatkozással kell megmenteni az országot, mert teljes mértékben, minden területet szétvertek”- mondta el Vona Gábor a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnköke.

Vona Gábor beszédében elmondta, a szociális háló csak úgy működhet, ha kiszűrik az általa potyautasoknak nevezett embereket, utalva azokra, akik életvitelszerűen támaszkodnak a szociális segélyekre. A rendezvényen megjelent a Magyar Gárda is, ők a sajtótájékoztató és a lakossági fórum alatt sorfalat álltak, demonstrálva a Jobbik erejét.

Kecskeméti TV - vonagabor.hu