László Bálint válaszlevele Vona Gábor és Szávay István Urak részére

Tisztelt Elnök Úr! Kedves Gábor!

Tisztelt Képviselő Úr! Kedves István!

Megkaptam 2010. május 28-án keltezett levelüket, s örömmel, melegséggel és jóérzéssel töltött el, amikor olvastam biztató és támogató soraikat.

Az MRM a sok magyar janicsár és képmutató magyar vezető közepette próbálja meg saját erejéből, pénzéből és elszántságából aktivizálni és ráébreszteni a délvidéki magyarságot arra, hogy melyik az az út, amin végre kilábalhatunk a súlyos erkölcsi, demográfiai és anyagi válságból, amely a Délvidéken uralkodik. Sajnos, ez nehezebb feladat, mint amilyennek első látásra tűnik, de ennek ellenére mi nem hátrálunk meg. Bátran állunk ki első szavazóink elé, bízva a sikerben, de felkészülve egy esetleges kudarcra is. Tudjuk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács intézményét jelentőségét a médiák és a Vajdasági Magyar Szövetség túlbecsülik, de mi fiatalságunkon, lendületünkön és programunkon keresztül életet akarunk vinni az új MNT-be. Természetesen, ezt a választást csapatunk, az MRM egy ugródeszkaként kezeli, ezért tekintünk előre a jövőbe, és folytatunk majd továbbra is kemény felvilágosító és mozgósító munkát a déli végek minden zugában.

Szeretném megköszönni önzetlen támogatásukat az MRM irányába, és bízom benne, hogy a jövőben továbbra is sikeresen tudunk majd együttműködni, illetve más, gyakorlati területeken, szorosabbra fűzhetjük majd pártközi kapcsolatainkat.

 

Szebb jövőt!

Tisztelettel,

László Bálint

az MRM elnöke, listavezető

Szabadka, 2010. május 31.

vonagabor.hu

Tags: