Mi is az igazi botrány?

A tegnapi napon néhányan - főképp a balliberális oldalról - azt mondták, hogy az alakulóülés botrányát én okoztam a Gárda-mellény viselésével. A vélemény szabad, így mindenki azt mond és gondol, amit akar. De. Egyrészről ezt előre jeleztem, másrészről a mellényen lévő Imre király pajzs megegyezik az Országgyűlés elnökének háta mögött lévő történelmi címerrel. Ha valakinek tehát ezzel baja van, akkor azt már régen jelezhette volna az Országgyűlésben.

Az ünnepi hangulatba szerintem Sólyom László beszéde rondított bele, amely méltatlan volt egy pártok felett álló államfői beszéd joggal elvárt igényéhez. És belerondítottak azok a szocialista képviselők is, akiknek kitűzője egy egy tőről fakadó magyar és izraeli zászló volt. Hasonló kitűzőm nekem is van, csak az enyémnél a zászlórúdon a magyar mellett nem izraeli, hanem palesztin zászló látható.

Nagyon kedvelem ezt a kitűzőt, többször viseltem már nyilvános rendezvényen, de eszembe se jutott volna, hogy a magyar Országgyűlés alakuló ülésén egy másik ország jelképét viseljem magamon.

A szocialisták azonban ezt nagyon büszkén tették. Ez a botrány és nem az én mellényem.

vonagabor.hu