Szegedi Csanádról

A hét elején bombaként robbant a hír, hogy Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője elismerte egy interjúban zsidó felmenőit édesanyja ágáról. Azóta áll a bál.

A balliberális oldal megmondó fórumai sajátos identitászavarba kerültek.

Ezt a politikai tábort a nemzeti értékek gyűlöletén túl ugyanis a Jobbik ellenessége és az a meggyőződése tartotta egybe, hogy mi rasszisták, fajgyűlölők vagyunk.

Most izzadnak rendesen, hiszen Szegedi Csanád nem lett eltávolítva a Jobbikból, ahogy azt ők elvárták, sőt a borsodi küldöttek - Csanád önvallomása után - 93%-os eredménnyel választották meg megyei elnökké. "Most akkor mi van?" - kérdezik riadtan.

"Hogyan fogjuk ezután feltenni az antiszemita lemezt, hogyan fogjuk a zsidók irtására készülő Jobbikkal riogatni az embereket?"

Igen, ez elég kellemetlen nekik, mivel egyértelmű bizonyítékot nyert, hogy mi nem a származást nézzük, hanem a nemzetért való kiállást. Szegedi Csanád helye és szerepe pedig ezen a téren megkérdőjelezhetetlen.

A nemzeti oldalról is beindultak a Jobbikból kizártak, kikopottak, elzavartak és egyéb sértettségben szenvedők.

Nekik saját kudarcuk után már csak egyetlen életcéljuk maradt, hogy egykori pártjuknak ártsanak. Egységüket a bosszúvágy teremti meg. Nekik nagyon kapóra jött ez a helyzet, most aztán lehet mindenféle összeesküvés-elméletekkel támadni bennünket. Valószínűleg kifulladásig fognak habzani a témán.

Pedig a dolog nagyon egyszerű. Szegedi Csanád megtudta, hogy vannak zsidók a felmenői között.

Ez persze meglepte Őt is és a vezetőséget is, köztük engem is. De mit vártak?

Azt, hogy én vagy a társaim meg fogjuk tagadni azt az embert, akivel évek óta nap mint nap együtt harcoltunk, akivel együtt a semmiből felépítettük a nemzeti oldal második világháború utáni eddigi legsikeresebb politikai formációját?

Ellökjük az egyik bajtársunkat, valamiért amiről nem tehet? Hogy eláruljuk a saját barátunkat? Akik ezt hitték, bizonyára magukból indultak ki. Sajnálom őket és örülök, hogy nem tartoznak közénk.

Vona Gábor