Vona Gábor levele a gyöngyöspataiaknak

"Tisztelt gyöngyöspatai polgárok!

Az egész ország, sőt, nyugodtan mondhatom, az egész világ figyelmét felkeltették a településen történtek. A sajtó sajnos a történesekről sokszor hazudott, félrebeszélt, a dolgokat pedig összekeverte. Mert mi is történt? Gyöngyöspatán nem a helyi cigányság szenvedett a magyar emberek agressziójától, hanem fordítva, a magyarok - sajnos főképpen idősek - éltek, élnek félelemben néhány cigány család terrorja miatt.

A helyzetet tehát úgy lehet megoldani, hogy ezeket a cigány embereket meggyőzzük arról, hogy a törvényeket és az alapvető emberi normákat mindenkinek be kell tartania.

A helyiek kétségbeesésükben segítségért kiáltottak. Egy országos felháborodást felkeltő videó tette egyértelművé ország-világ előtt: itt valami nincs rendben. Patára ezért polgárőrök érkeztek. Nem kaptak érte pénzt senkitől, sőt, szabadságot kellett kivenniük a munkahelyeken, meg kellett tankolniuk az autóikat, de mégis jöttek, mert valami belülről fűtötte őket. Ez pedig nem más, mint a közösségeink nyugalmáért érzett felelősség és tenni akarás. Egy szóval mondva: a szeretet. A szeretet hozta ide a polgárőröket, és kettős céllal érkeztek. Egyrészt, hogy felhívják az ország figyelmét Gyöngyöspata problémáira, másrészt hogy segítsenek egy helyi polgárőrség felállításában. Mindkét céljuk sikerült. Gyöngyöspatáról beszél az egész ország, a belügy arra kényszerült, hogy az eddigi egy helyett három körzeti megbízottal biztosítsa a községet, másrészről két tucat fővel megalakult a helyi Szebb Jövőért Polgárőrség is, akiknek munkájához sok sikert kívánok!

Sajnos voltak, akik nem a megoldás, a béke, hanem a cigányság felszítása, felajzása irányába használták fel belpolitikai felelősségüket. Meg nem érdemelt segélyekkel, ajándékok révén való befolyásolással, dáridózással. Ezért nekik azt üzenem: el a kezekkel Gyöngyöspatáról! Ha valaki segíteni akar a községnek, az győzze meg a helyi cigányság beilleszkedésre alkalmatlan részét: hogy így nem szabad viselkedni!

Én, mint a térségben, Gyöngyösön született, Heves megyei országgyűlési képviselő ezt fogom tenni. Nem azt fogom nézni, hogy kinek milyen színű a bőre, hogy kinek milyen a politikai, vallási vagy faji hovatartozása, hanem azt hogy kinek az oldalán áll az igazság. És azok mellé fogok állni, mert ez egy országgyűlési képviselő feladata.

Tisztelt gyöngyöspatai polgárok! Rám eddig is, ezután is számíthatnak. Legyenek bátrak, ahogy eddig is bátrak voltak. És legyenek büszkék, mert példát mutattak minden magyar településnek, amely szenved a közbiztonság hiányától.

Szebb jövőt!

Vona Gábor

Forrás: Barikad.hu