Vona Gábor: "Történelmi mélységű válságban vagyunk"

Az Orbán-kormány elmúlt két évéről a Jobbik nevében Vona Gábor, a párt elnök-frakcióvezetője vetett számot az Országgyűlésben.


Farkas a gazdánál

Vona Gábor a szocialisták értékelésére reagálva Mesterházy Attiláékat egy farkashoz hasonlította, aki évekig tizedelte a jószágot, most meg jelentkezett a gazdánál házőrzőnek. A nemzeti politikus elismerte, hogy a 2010-es választásokat követően az új kormány egy gazdaságilag és morálisan rendkívül mélyponton lévő országot vett át, de az elmúlt két évben mindössze egy produkcióra futotta a Fidesz-KDNP koalíciótól: még mélyebbre taszította a gazdaságot és a magyar társadalmat.

 

A nagy szavak és a nagy kijelentések mögött semmilyen tartalom nincs, érdemi intézkedés nem történt – összegezte a honatya, sőt kijelentette, a kormány nemhogy a 2010 tavaszán érezhető forradalmat nem karolta fel, ellenkezőleg, leverte azt, hiszen nem az elmúlt húsz év politikai irányán változtattak, hanem egyenesen tovább folytatták azt.

A gazdasági szabadságharc kimerült néhány kurucos kijelentésben, de a béklyókat képtelen volt feloldani a kormány.

 

A gazdaság bajai

A Jobbik elnöke a multik túlerejét és dominanciáját hangsúlyozta, hiszen a multinacionális nagyvállalatok, melyek a gazdasági szereplők mindössze öt százalékát alkotják, gúzsba kötik a kis- és közepes vállalkozásokat, miközben nem veszik ki a részüket a közteher viseléséből. Vona keményen kritizálta a kormányt az államadósság mértéke és amiatt a hibás politika miatt, hogy nem hajlandó újratárgyalni az államadósságot, továbbá, hogy a fülkeforradalmi kabinet teljes mértékben lefeküdt az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak, s ma már azért könyörög, hogy egyáltalán kaphasson még hitelt.

 

Csak a Fidesz!

Az elmúlt két év egyik legfontosabb aktusa az új alkotmány elfogadása volt – húzta alá a Jobbik frakcióvezetője – de néhány szívet melengető kivételtől eltekintve nem egy új Magyarország képe bontakozott ki, hanem a Fidesz választási szlogenje: Csak a Fidesz! - ami maradéktalanul megvalósult. Ma már ott tartunk, hogy nem Orbán Viktornak van házi pénztárnoka vagy oligarchája, hanem Simicska Lajosnak van egy miniszterelnöke – jelentette ki a nemzeti párt vezetője.

 

 

Az egymillió új munkahelyből semmi sem valósult meg, az egykulcsos adó igazságtalan és aránytalan, mégis ragaszkodik hozzá Matolcsy György. Romokban hever a feldolgozó ipar, a mezőgazdaság, a kormány pedig visszautasította a Jobbik azon javaslatát, hogy a magyar termőföldet alkotmányos oltalomba emelje. Ez nem egy tábla csoki, ez a magyar termőföld megtartásának kérdése – hangsúlyozta a pártelnök.

 

Vona Gábor végül öt tantárgyból értékelte a kormányt, de ezekből csak a sikerpropaganda és a hatalomkoncentráció kapott kiváló minősítést, a társadalom-, kül-, és gazdaságpolitika viszont elégtelent. A frakcióvezető nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy szüksége van Magyarországnak arra, hogy keletre nyisson, de ez Martonyi János külügyminiszterrel gyakorlatilag lehetetlen.

 

A Jobbik elnöke végül felszólította a kormányt, ne csak jobbikos ötletekkel kommunikáljanak, hanem valósítsák is meg a nemzeti radikális párttól átvett ötleteket. Ha ez így lesz, a Jobbik partnerként viselkedik majd Orbán Viktor kormányával, de ha nem, úgy ellenfélként – jelentette ki Vona Gábor.

 

Forrás: jobbik.hu