Vona Gábor visszatért Gyöngyöspatára
Vona Gábor, a Jobbik elnöke fogadóórát tartott Gyöngyöspatán. Elmondta: már mindenki Gyöngyöspatáról beszél, a sajtóban megszólaltatják a jogvédőket, cigányokat, kisebbségi képviselőket, egyedül a főszereplőkre a patai magyar lakosokra a fősodratú média azonban nem kíváncsi. A pártelnök szerint a „szegény cigányok” és a „csúnya rasszista magyarok” képét alakította ki a média. Hozzátette: ő most azért jött le, hogy meghallgassa azokat az embereket, akiket a rendőrség és a politikai elit cserbenhagyott.
Vona Gábort panaszáradat fogadta. Gyöngyöspata legveszélyesebb részének, a Bajcsy-Zsilinszky utcának a lakói jelentek meg a fogadóórán, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy a probléma már több mint egy évtizede jelen van a községben. Körülbelül tizenöt-húsz éve is arra próbálták kérni a polgármestert, hogy tegyen valamit a folyamatos lopások és rablások ellen, de egészen a Szebb Jövőért Polgárőrség megjelenéséig senki nem segített rajtuk, mint ahogyan azt a barikádTV birtokába került dokumentumok is bizonyították.
Elmondták: nagyon hálásak a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületnek, ám úgy tűnik, a polgárőrök távozásával a probléma ismét felütötte a fejét. A megjelentek közül valaki elmesélte, hogy miután a polgárőrök elmentek Gyöngyöspatáról, másnap ellopták a 200 ezer forint értékű vaskapuját és vasbakját.
Egy helyi lakostól megtudtuk, hogy a cigányok ötmillió forintot kaptak, amit az egyik prominensük felvitt Budapestre „megfialtatni”, de egy kaszinóban el is veszítette a pénzt. Ezért a cigányok között most szakadás van. Azt is hallottuk, hogy nagy mennyisében kaptak élelmiszert, aminek szétosztását az egyik cigányvezetőre bízták. Ő pedig úgy gondolta, hogy ennek legjobb helye a rokonainál van; a többi cigánynak nem jutott semmi.
A helyi cigányság most három részre szakadt: van a helyi prominens családja és baráti köre, vannak azok, akik a vajdát teszik felelőssé és vannak, akik a helyi fő bűnöző családot okolják a történtek miatt.
A pártelnök a jelenlévőknek megígérte, hogy még a mai napon megpróbál beszélni a cigányok vezetőivel – már akivel lehet –, hogy fejezzék be az indulatok gerjesztését.
Forrás:Barikad.hu










