Naplóbejegyzés
Igazából sajnos ez már nem nagy hír, hiszen szinte minden nap megteszik a balliberális lapok, hogy a nemzeti szimbólumainkat szentségtelenítik meg.
A Dániel Péterrel kapcsolatos bírói indoklás pedig csak olajat öntött a tűzre. A mai számban (nehogy bárki megvegye!) a 7. oldalon a karikatúra azonban olyan mélyre süllyedt, ami még a Népszava á
A rajz Emese álmának ősi és szent mítoszát figurázza ki összekötve a családon belüli erőszak aktuális politikai vitájával. A Turul körülbelül úgy néz ki a grafikán, mint egy rossz kabala-kakas, Emese pedig négykézláb kínálja magát előtte. A Turul pedig a következőt mondja: "Szépen összekufircoljuk ezt az Árpádházat, Emese, és akkor semmi erőszak!"
Kubatov Gábor egy interjújában elmondta, hogy kizárólag törvényes listáik vannak, és ha vannak Kubatov-listák, akkor ezzel az erővel vannak Vona-listák is, Mesterházy-listák is stb.
Mivel eddig nem tudtam róla, ezért
- a kis kockás füzetemben mindig van egy lista a heti feladataimról,
- a telefonomban van telefonkönyv menüpont,
- a hűtőnkre felragasztott kis papíroson élelmiszerek, amiket hoznunk kell a boltból, ha megyünk bevásárolni,
- a minden bizonnyal jövőre megjelenő második könyvemmel kapcsolatos elképzeléseimet is lajstromba vettem,
- nyár végén írtam egy listát, hogy idén milyen könyveket szeretnék még elolvasni,
- és végül: van egy elektronikusan elmentett listám az első osztályos kisfiam osztálytársairól, hogy tanuljam a neveket.
Ma a bíróság első fokon döntött Dániel Péter szoborrongálós ügyében. A döntés során rongálás vétségében bűnösnek találták (mi mást is tehettek, ha egyszer rongált?), de az indoklásba egészen elképesztő mondatok kerültek be.
Micsoda? Itt nem az a baj elsősorban, hogy valakinek ez a véleménye, hiszen ha már demokráciában élünk, mindenki gondoljon, amit akar, és legyen szabadon hülye, aljas vagy szolgalelkű, ha neki ehhez van kedve.
Varga Mihály, a kormány főtárgyalója pár napja kijelentette, egy a belső fogyasztás növekedésének elmaradását számon kérő kérdésre, hogy a belső fogyasztás is elindul egyszer, hiszen előbb-utóbb mindenkinek elromlik a hűtője vagy a kocsija, és akkor vehet egy másikat.
Gondoljunk csak bele, oda jutottunk - süllyedtünk! -, hogy a kormánynak mára egyedül annyi reménye van a magyar gazdaság fellendítéséhez elengedhetetlenül szükséges belső fogyasztás megindítására, ha az embereknek tömegesen romlanak el a háztartási gépeik.
Ez az elképesztő gondolat egyelőre még nem vált mémmé a neten, de ezennel erre bátorítanám az erre képeseket!
Vona Gábor











