Sajtóvisszhang

A Jobbik elnöke pártja érdi jelöltjével közösen tartott fórumán csütörtökön a friss közvélemény-kutatási adatokra reagálva azt mondta: a kampány hajrájában egyre több a párt szimpatizánsa, és a szavazótábor összetétele is jelentősen változik. A korcsoportoknál és a nemeknél is egyre inkább kiegyenlítődik a Jobbik támogatottsága - tette hozzá.

Vona Gábor úgy fogalmazott: már nemcsak a fiatalok körében nagyon népszerűek, egyre több a középkorú és az idős támogatójuk is. Megszűnik a generációs különbség, emellett a női támogatók száma is emelkedik, és ez rendkívül örömteli - mondta a Jobbik elnöke. Megjegyezte azt is, hogy a közvélemény-kutatók még soha nem mérték fölül a Jobbikot.

A pártelnök beszédét azzal kezdte, hogy az elmúlt 24 év az MSZP és a Fidesz felelőssége, s ez az időszak "nem más, mint egy veszteséglista". Eltűnt a nemzeti vagyon, az államadósság az egekbe szökött, félmillió ember hagyta el az országot, eltűnt a teljes termelőipar – sorolta Vona Gábor az általa vélt veszteségeket. A Jobbik vezetője szerint a Fidesz-kormány a statisztikai adatok csúsztatását alkalmazza például a foglalkoztatás vagy a közbiztonság területén.

Békés megye több településén folytatott kampányt, tartott lakossági fórumokat vasárnap a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.

Vona Gábor a megyeszékhelyi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az általuk megfogalmazott program három fő elemet fogalmazott meg, mint részletezte, megélhetést, rendet és elszámoltatást akarnak.

Elmondta, hogy a megélhetésen belül többek között tisztességes fizetésekre, bérekre gondolnak, illetve biztos lábakon álló nyugdíjrendszerre. A rend hatékony közrendet takar, az elszámoltatás pedig elszámoltatást. Hangsúlyozta, hogy egyenes, őszinte, tisztességes kampányt folytatnak, és nyílt lapokkal játszanak.

Vona Gábor szavai szerint a Jobbik-kormány üléstermében egyetlen felirat lesz a falon: “munkahely, munkahely, munkahely”, hogy a kormánytagok mindig szembesüljenek a legfontosabb feladatukkal.

A Jobbik elnöke pénteken a hajdú-bihari Balmazújvárosban tartott “kitelepülésen” mintegy 250 hallgatója előtt a munkahelyteremtést nevezte a következő kormány legfontosabb feladatának. “Ha van munka, minden van, ha nincs munka, semmi nincs” – jelentette ki.

Bár a Fidesznek lejt a pálya, ha mindenki elvisz magával öt embert, “győzni fogunk, s szeretném látni, ahogy április 6-án ráfagy a mosoly a Fidesz arcára” – hangoztatta Vona Gábor, hallgatósága tapsától kísérve. A Jobbiknak ugyanis nem elég a második vagy a harmadik hely, “az a politikában nem ér semmit, mi választást akarunk nyerni”. “A végén van a csattanó” – jegyezte meg Vona Gábor annak kapcsán, hogy 18 pártból a Jobbik a 18. helyen szerepel a szavazólapon.

A Jobbik úgy véli, ők abban is mások, hogy az emberek közé mernek menni.

– Szeretnénk választást nyerni, s végrehajtani programunkat, amit egy kiadványban foglaltunk össze, mert talpra kell állítani az országot, az elmúlt 24 év csupán veszteséglistát hozott. Büszke vagyok erre a programra, azért is, mert van olyan párt, amely évekig képtelen volt előállni hasonlóval – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje balmazújvárosi lakossági találkozóján, köztéri standolásán pénteken, közel kétszáz érdeklődő előtt. Míg a Fidesz és MSZP tagjai óriásplakátokon szorongatják egymás nyakát, a Jobbik pozitív kampányt folytat, a megélhetés, a rend és az elszámoltatás köré építve elképzeléseit. – Bekapcsolva tartom a mobiltelefonomat, de ezidáig nem hívott fel Orbán Viktor, hogy nyilvánosan vitázzunk – folytatta Vona Gábor.

Sajtótájékoztatón reagált Vona Gábor az elmúlt hetek Jobbik-ellenes hisztériakeltésére. A radikálisok miniszterelnök-jelöltje továbbra is biztos benne, hogy lesz Vona-Orbán vita április 4-én.

Vona Gábor emlékeztetett az elmúlt hetek történéseire. Hegedűs Zsuzsa, Orbán főtanácsadója nemrégiben kijelentette, hogy a Fidesz és az MSZP csak riválisok, a közös ellenségük a Jobbik, aki ellen össze kell fogni. Erre rímelt Kulifai Máté nyilatkozata, aki a Jobbik ellen szerveződő Facebook-csoport tagjaként elárulta, hogy tagjaik közül sokan a Hit Gyülekezetéhez tartoznak, de fideszes, MSZP-s és DK-s aktivisták is részt vesznek a tevékenységükben; az ő céljuk sem más, mint hogy Magyarországot megszabadítsák a Jobbiktól. Tegnapelőtt Gyöngyösön - ahol Vona egyéni képviselőként méreti meg magát - Szlazsánszky Ferenc, az atv.hu főszerkesztője szintén a Jobbik elleni összefogásra szólította fel a lakossági fórumra érkezőket, kérdésre válaszolva pedig azt mondta, hogy a Jobbik jó szereplése esetén az MSZP és a Fidesz nagykoalícióját látja megoldásnak a nemzetiek visszaszorítására. Ma Magyarországon ráadásul egyetlen olyan párt van, melynek az óriásplakátjait tudatosan, rendszeresen és szervezet akciók keretében rongálják, ez pedig a Jobbik.

A Jobbik 2003-as megalakulásától kezdve támogatta a szavazati joggal járó kettős állampolgárságot, ezt egyik magyarországi párt sem mondhatja el magáról – nyilatkozta a Hazai Pályának Vona Gábor. A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje szerint akkor lesz elszámoltatás, ha a nemzeti erő kormányra kerül.

– A választási kampányra készülve mi a Jobbik legfontosabb feladata?

– Meg kell mutatnunk a valódi arcunkat, és olyan üzenetet kell közvetítenünk, amellyel nagyon nehéz a médiának bármit kezdenie, mert ha megpróbálja lejáratni, akkor saját magát járatja le. 

– A fideszes média szerint a párt szavazatszerző céllal puhul, irányt vált.

– Nem irányváltás történt a Jobbikban, hanem az óriásplakátjainkon megmutattuk az emberi oldalunkat, ami egyébként mindig is jellemzett bennünket, csak éppen a média nem tette ezt számunkra lehetővé.