Vona Gábor - Hírek

Hírek

BESZÉLGETÉS VONA GÁBOR ELNÖK ÚRRAL, A JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM MINISZTERELNÖK-JELÖLTJÉVEL

A Praxis április-májusi lapszámában közzétett, az egészségügy megmentését célzó MAPOSZ
programot megküldték valamennyi parlamenti párt elnökének. Nyár végén, ősz elején kiforrott az
a Kincses Gyula által kezdeményezett közös anyag, amelyet a kormánypárton kívül valamennyi párt
elnöke aláírt „Közös céljaink és vállalásaink az egészségügy területén” címmel.

Novemberben megalakult a Szövetség az Innovatív Alapellátásért mozgalom, a SZIA. Tapolcán, Miskolcon, Győrben majd Budapesten szervezett sikeres, véleményformáló/ütköztető konferenciákat. A cél mindhárom esetben ugyanaz: a végveszélybe sodort magyar egészségügy megmentése és fenntartható működésének a jövőbeni biztosítása pártokon és kormányokon felül álló, törvényi garanciákkal. Ezeken a fórumokon kikristályosodó feladatokról, célokról, tennivalókról kérdeztük a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, Miniszterelnök jelöltjét, Vona Gábort, majd Karácsony Gergelyt, a második legnagyobb súlyú ellenzéki párt, az MSZP miniszterelnök
jelöltjét.

Praxis: A finanszírozás reálértéke lényegesen elmarad a szükségestől, az EU-ban az egyik legalacsonyabb, de a V4 viszonylatban is. Ugyanakkor szakmai körökben egyértelmű a vélemény, hogy önmagában a több pénz, automatikusan nem old meg semmit. Több pénzre szükség van, de a finanszírozási szemlélet és gyakorlat alapos, lényegi változtatásával párhuzamosan. A GDP hány %-ában határoznák meg az egészségügyre kötelezően fordítandó forrást, vagy ha másképp, akkor hogyan gondolják?

Vona Gábor: Az OECD országoknak 9-10% a GDP arányos egészségügyi költésük, úgyhogy mi a jelenlegi magyarországi kb. 7%-ot 9%-ra növelnénk a ciklus során.

Praxis: Hány év alatt fogja ezt elérni a kormányzat?

Vona Gábor: Azt nem tudom megígérni, hogy az első évben ez a 2%-os emelés megtörténik, de a ciklus végére mindenképpen meglenne, ugyanis ezen túlmenően négy terü- leten látom a finanszírozás kérdését problémásnak. Egyrészről az összköltés kérdése, hogy ez eljusson az OECD átlaghoz, már csak azért is, mert a regionális versenytársaink sokkal jobban állnak, mint mi. A másik dolog a finanszírozás belső szerkezete, mégpedig hogy nálunk a magán forrásoknak az állami, úgymond a valódi közkiadásokhoz képest magas, a 7%-on belül 4.5 az állami forrás és 2.5 körül a magán kiadás, ami európai összehasonlításban magasnak mondható, tehát ezen is szeretnénk változtatni. A harmadik szempont: ahhoz viszont hogy ez megtörténjék, tehát a szerkezet változtatása reális lehessen, több járulék fizető kell, vagy azt kell elérni, hogy a járulékfizetők abszolút értékben több járulékot tudjanak fizetni. (Ez nem járulék emelést jelent. A 8 millió felnőttből csupán 2,7 millió van, aki a minimál bérnél nagyobb összeg után fizet TB járulékot. Tehát ez elég sovány szám. Amire mi gondolunk annak ez a szám majdnem csak a harmada, tehát ezen is változtatni kell és fogunk is.) A negyedik dolog a hosszú távú európai bérek felzárkóztatásával kapcsolatos béruniós javaslatunk, hiszen ahhoz hogy az egészségügyi kassza bevétele, az „E” alap nőjön ahhoz nagyobb bérek szükségesek, nagyobb bérekből lehet nagyobb levonást megvaló- sítani. (Csökkenő járulékfizetési % mellett is! szerk.) 

Praxis: Két további kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Ha az alapellátásról beszélünk, ugye a Szövetség az Innovatív Alapellátásért (a továbbiakban: SZIA) is, nem véletlenül, konkrétan az alapellátással foglalkozik akkor érdemes figyelni arra, hogy a vállalkozó háziorvos a bér szót nem tudja értelmezni és amikor valamilyen döntéshozó vagy jövőbeni vezető bér- emelés-bérrendezésről beszél akkor azt gondolják, hogy államosítani fogják ezt a területet is. A bérunióval kapcsolatban, ami szerintünk egy nagyon jó elképzelés, de az alapellátás felé lehetne-e pontosítani, hogy ez a finanszírozásnak egy olyan emelését jelentené, amiből a béruniónak megfelelő bért ki lehet fizetni?

Vona Gábor: A bérunió az alapellátásban vállalkozó praktizáló orvosokra vonatkozik abban az értelemben, hogy a bérunió az egész nemzetgazdaság szempontjából fontos, hogy a költségvetésnek nagyobb bevétele legyen és ezáltal az állam a praxisoknak adott állami finanszírozást tudja növelni. Az interjúra készülve, megfogalmazódott olyan igény az illetékes civil érdekvédők részéről, hogy megduplázni szükséges azt a fajta állami támogatást vagy ezt a fajta forrást, amivel egy praxis gazdálkodhat. 

Praxis: Én nem szeretem az ilyen abszolút számokat, itt is a GDP, vagy az egészségügyi összráfordítás %-ában lenne szerencsés az alapellátás finanszírozásának meghatározása.

Vona Gábor: Selmeczi úr mondta azt, hogy körülbelül egymillió forint, amivel egy praxis gazdálkodhat és szerinte kettő millióra kellene emelni. Az biztos - és egyébként az összes többi előttünk álló kérdés szempontjából is lényeges - hogy ezt nem a politikának kell eldönteni, hanem sokkal inkább szeretnénk, hogy a politika és a szakma közötti párbeszéd erősebb legyen, és ezen párbeszédet a szakma dominanciája jellemezné inkább. Az országnak erre van szüksége. Ugye megszokott gyakorlat, hogy ellenzékben az ember könnyen mond szépeket, de ez az én esetemben ez egy őszinte terv, tényleg erre van szüksége az országnak. Nem csak az egészségügy, hanem szinte minden területen a szaktudásnak és a szakmának a becsülete és a megbecsültsége a legfontosabb. A szakmaiság olyan szinten visszaszorult, hogy annak becsületét haladéktalanul helyre kell állítani. Az egészségügyre ez talán még hangsúlyosabban vonatkozik.

Praxis: Ebben teljes mértékben egyet értek. A finanszírozással kapcsolatban még egyetlen kérdés, hogy indirekt, motiváló tényezőket terveznek-e a finanszírozás rendszerébe beépíteni?

Vona Gábor: A kétszintű finanszírozás - amit a MAPOSZ elvi szinten megfogalmazott - lehet ami ez ügyben segíthet. Mi nyitottak vagyunk egy ilyen megoldás felé, természetesen miután ennek megteremtettük azt a fajta hátterét, ami mindenki számára elfogadható. Egy ilyen rendszer azért óhatatlanul vitákat is okozhat tehát fontos, hogy jól átlátható, mindenki számára világos legyen az a keret, amin belül ez a kettős finanszírozás megvalósul. 

Praxis: Ennek egy jól keretek közé rendező módszere a MIR, az eljárás rendek, mérhető minőség célok számszerűsíthető teljesítése a gyógyításban, megelő- zésben és egészségnevelésben is.

Vona Gábor: Ha bármilyen javaslata van, ami ön szerint a számunkra hasznos lehet azt örömmel vesszük.

Praxis: Köszönjük az igény kifejezését, a lehetőséggel élni fogunk! A következő nagy kérdés, az orvos, szakdolgozó utánpótlás kérdése, hogy pár év múlva egyáltalán ki fog gyógyítani? Ismert, hogy a rossz finanszírozás miatt külföldre menekülnek az orvosok, a szakdolgozók. Egy részében persze ebben az EU-hoz tartozásból fakadó szabad munkavállalás lehetősége is mozgató erő, de attól még foglalkozni kell a kérdéssel. A háziorvosi kar elöregedőben, 2-3 éven belül 1000 körüli háziorvos fog kiállni a sorból a kora miatt. A klinikákon 40 év alatti nővér csak elvétve akad, a szakdolgozói képzést szétzúzták. A finanszírozás rendezésén túl milyen egyéb, további megoldásokat várhatunk?

Vona Gábor: Már jelenleg élő az a veszély hogy egyre több ember marad alapellátás nélkül. Elképesztő tényadat, hogy négyszáznegyvenezer ember van alapellátás, háziorvos nélkül. És 2025-re ez kilencszázezerre nőhet bizonyos statisztikák szerint. Százhúszan tettek háziorvosi szakvizsgát és körülbelül 250-300 kellene ahhoz, hogy a rendszer újra működőképes legyen. A kormány ezt a problémát észlelte, tett is bizonyos lépéseket arra, hogy vonzóvá tegye a praxisvásárlást, vagy a praxishoz jutást a fiatalok számára, de úgy tűnik nem hozta meg az eredményt. Tehát drasztikusabb beavatkozásra van szükség. 

Praxis: Elképzelhetőnek tartja-e hogy a hiányterületekre irányulóan azt az önkormányzatot központilag forrással ellátjuk arra, hogy ő létesítsen ösztöndíjat, amit az onnan jövő gyerek megkaphat, ez a felvételinél jelentsen könnyebbséget és ő akkor garantáltan megy oda vissza dolgozni.

Vona Gábor: Nyitottak vagyunk minden ilyen elképzelésre, hiszen a helyzet drámai. Igazából azt gondolom, hogy a kormánynak és a politikának mindent meg kell tennie azért, hogy a legfontosabb alrendszer, az egészségügy működőképes legyen. Az alapellátás területén pedig támogatunk akár állami akár önkormányzati, olyan jellegű programokat, amelyek a háziorvosok élethelyzetét, lakhatását, egyetemi tanulmányi körülményeit megkönnyítve vonzóvá teszi az adott területen való praktizálást. Nyilván önkormányzati programok esetén az önkormányzatok számára a szükséges forrást központilag kell biztosítani.

Praxis: Az is fontos lenne, hogy az orvos a munkáját jókedvűen tudja végezni, adott esetben, ha ért valamihez azt ne kelljen máshova küldenie, és adminisztratív okokból ne küldözgessük szakrendelésre betegeinket, ahol a legtöbbször orvost nem is látnak.

Vona Gábor: Több háziorvosi találkozón vettem részt és igaz, hogy vannak olyan alvó kompetenciák a háziorvosok birtokában amit nem nagyon tudnak kihasználni. Nincs megteremtve az a fajta betegút, amin keresztül ők ezt a tudást hasznosítani tudnák. Pedig ez egyrészt nekik plusz bevételt jelentene, a betegnek pedig egy sokkal gyorsabb ellátást, illetve az államnak is olcsóbb lenne, hiszen kevesebb bürokráciával, rövidebb betegúttal járna. Ebben azt gondolom, hogy szintén nyitottság van bennünk. Azt nem értem, hogy ez jelen pillanatban miért nem oldódik meg?

Praxis: Nagyon egyszerű. Akinek az alapellátáson kívül más szakvizsgái is vannak, adott esetben nőgyógyász, sebész, urológus vagy belgyógyász tehát ért a diabetológiához és több más ilyen területekhez és megcsinálja ugyanazt, amiért most beküldi a szakrendelőbe a beteget, akkor ő nem kap finanszírozást, költségei viszont felmerülnek. Vállalkozás szintjén ez gazdaságilag nem működtethető. A finanszírozó részéről érthető a félelem, mert ha egy jól megalkotott rendszer és az azzal járó szakmai útmutatások, szakmai kontroll nélkül megnyitja ezt a lehetőséget, akkor elszáll a kassza. Tehát ebbe be kell építeni, az egyébként jelenleg érvényes 1997-es Eü. tv-ben előírt minőségirányítási rendszer elemeit, ahol egy folyamatábrában látszik az, hogy szükséges volt-e a beavatkozás szakmailag. Ha indokolt volt ki kell fizetni, ha nem, nem kell kifizetni. A rendszer kiépítésében teljes mértékben partnerek lennénk.

Vona Gábor: Amit mi szívesen fel is vállalunk a programunkban. Nyilván az adott háziorvos adott kompetenciájához illő eszközöket be kell szerezni. Ami pedig valamiféle orvosi műszer beszerzéssel jár, azt az államnak kell valamilyen formában meg-, vagy előfinanszíroznia, de mindenképp partnerként szükséges hozzáállnia a megoldáshoz.

Praxis: Hogyha egy kiszámítható rendszer van és én pontosan tudom hogy belgyógyászként diabetologiában, az érsebészeti területeken mi minden az amit én megcsinálhatok és finanszírozni fogják akkor akár megveszem saját magam is azokat az eszközöket ami szükséges, hiszen a működtetés során a finanszírozásból bőségesen megtérül.

Vona Gábor: Világos. Tehát ezt lényegében megoldaná maga az élet. Praxis: Igen ezt gyönyörűen megoldaná a MIR, az eljárás rendek, folyamatábrák, vissza ellenőrzés, de azt meg a szakmára kell bízni. 1993-ban hirdette meg az akkori Országos tiszti főorvos, a tudós Kertai Pál, a WHO programjának adaptációjaként az „egészséget mindenkinek 2000-re” programot, amiben a WHO előírt számait a magyar lehetőségekhez mérten arányosan csökkentve, de számszerűen, tételesen meghatározta. Már a 94-es kormány (vissza)váltás elsöpörte az okos, előre mutató szakmai programot. Azóta mindenféle toldozgatás, pályázati pénzek manipulációja folyik a népegészségügy területén, de semmilyen koherens program nem született és semmilyen komoly szándék nem mutatkozik meg a hatalom részéről. Éppen ezért, érthető módon a magyar népesség megbetegedési és halálozási adataiban semmilyen lényegi javulás nem következett be, még a régióban is a leghátul kullogunk.

A következő kérdésem: terveznek-e népegészségügyi programot, aminek a végrehajtása ellenőrizhető, az alapellátásra épít és megfelelően finanszírozott ?

Vona Gábor: Természetesen igen. Ami a kormányzati struktúrára vonatkozó terveinket illeti, számunkra evidencia az önálló egészségügyi szaktárca visszaállítása. Nem tartjuk helyesnek, hogy az egészségügy el van rejtve egy államtitkárságra és számos területtel van összezsúfolva. Én azt gondolom, hogy ennek sokkal inkább politikai, hatalomtechnikai oka van, mint szakmai. Szeretnénk, hogy egy erős egészségügyi minisztere legyen az országnak. Tehát önálló minisztérium, a szakmával a párbeszéd helyreállítása a megbecsülése, reális népegészségügyi program megalkotása. Szükségesnek tartom továbbá - amire jelenleg az ellenzéki pártok részéről már mutatkozott egyfajta igény vagy szándék, a kormány részéről nem - hogy az egészségügyet kiemeljük a pártpolitika erőteréből. Tehát, hogy a népegészségügyi program ne csak egy papír legyen, amit az egyik párt támogat, a másik párt nem. Ezt kellő politikai konszenzus övezze. Kvázi mintegy alkotmány legyen, amit persze finomítani kell különféle szabályokkal, de az olyan jellegű jövőkép legyen, amit mindenki jó szívvel tud támogatni és amelyhez adott viták esetén érdemes és kell is visszanyúlni.

Praxis: A magyar népesség egészség ismeretei, egészségtudatossága elképesztően alacsony. Egészségtan oktatás az összes szakember egyöntetű véleménye és szándéka ellenére sem indult el 25 éve már. A háziorvosoknak sem idejük nincs, sem készséget nem szerezhettek a páciensek edukációs feladatainak ellátásában. Ami van, az üzleti érdek vezérelt félrevezetés, népbutítás, minél több gyógyszerszedésre ösztönzés botrányos gyakorlata, amit tetéznek a gátlástalan és sokszor a jó ízlést sértő TV reklámok. Aki tud, az interneten próbál informálódni, ám ott bizonytalan, és alig ellenőrizhető hitelességű források zavarják össze amúgy is kusza elképzeléseiket.

Vona Gábor: Amin már kisgyermek kortól kezdve érdemes változást generálni az az, hogy egészségtudatos legyen a magyar társadalom. A mi elképzelésünk, hogy már a közoktatásban az oktatás minden ágában az egészséges életmód formálása megjelenjék.

Praxis: Lesz-e végre egészségtan oktatás?

Vona Gábor: Én ezt annyira fontosnak tartom, hogy megneveztem egy „Bigseven” nevű csomagot, ami nem is tantárgyakat jelent, hanem sokkal inkább kompetenciákat vagy képességeket, amik a XXI. században szükségesek ahhoz, hogy egyénileg és közösségileg is sikeresek legyünk. Angol, Informatika, Sikertudat, Élethosszig tartó tanulás, Pénzügyi ismeretek, Gazdaságismeretek, nem utolsó sorban pedig az Egészséges életmód: ezt én nem is egy tantárgyként képzelném el, hanem az oktatás egészében kellene, hogy megjelenjék. Belehelyezném valamennyi területbe a tantárgyaktól függetlenül.

Praxis: És akkor ez lenne a pedagógusok nevelő feladata nem csak a tanítás.

Vona Gábor: Így van. De ha a szakma azt mondja, hogy legyen egy külön tantárgy is, én ez irányban is nyitott vagyok. Az oktatást úgy építeném fel, mint egy számítógépes játékot, ahol újabb pályára lehet eljutni, újabb képességeket szerezni. Dióhéjban, a jelenlegi oktatás nem tudja motiválni a gyermekeket. De egy szó, mint száz: az egészségtudat formálását az oktatástól el kell már kezdeni, utána következik a média, a munkáltatók, gazdasági szereplők bevonása. A reklámok nagy részét gyógyszerreklámok teszik ki. Ez lényegében felhívás keringőre, hogy akkor ezt és ezt a gyógyszert vegye meg, ha egészségesen akar élni. Két lehetőség van: vagy egy szigorítás, vagy pedig megadóztatása ezeknek a reklámoknak célirányosan.

Praxis: És azt pedig páciens edukációra kell költeni.

Vona Gábor: Így van, egy külön alapba kell ezt az adóbevételt helyezni, ami pont az ellenkezőjét erősítené, mint amit a gyógyszer-gyártók szeretnének elérni.

Praxis: Arra lát-e lehetőséget, hogy az egészségtudatosság javítása terén, a célcsoport, maga a lakosság is bizonyos mértékű indirekt motivációkat kapjon? Konkrétan arra gondolok, ha elment a szűrővizsgálatokra, a járulék csökken, ha nem ment el, emelkedik, azt pedig a munkáltató veri le rajta, mert a munkáltatón, mint a végén csattan az ostor?

Vona Gábor: Ez nagyon jó ötlet, és minden, ami prevenció, az a mi számunkra elsődleges jelentőséggel bír, tehát az lenne a legjobb, ha az egészségügyben a prevenció erősödnék.

Praxis: Bezárólag, a SZIA-val való együttműködésben milyen lehetőségeket lát, mi az amit feladatként a SZIA-ra lehetne róni, amiből a másik fél hasznot remél.

Vona Gábor: Általában a politika az mindig kisgömböc módjára szokott viselkedni az ilyen jellegű szakmai, civil jellegű kezdeményezéseket illetően. Szerintem itt is kell egy nagyon fontos önmérséklet, nem ők vannak értünk, hanem mi vagyunk értük, tehát ezt a fajta hozzáállást kell megvalósítani. Én azt ígérem a szervezeteknek, hogy mi partnert látunk bennük és kikérjük a véleményüket, tanácsukat mielőtt döntést hozunk róluk, illetve az ő szakterületük bármely kérdésében. (Kollai Balázs)

(Forrás: Praxis, 2018. 27. évf. 2. szám. március-április)

A vasárnapi választások igazi tétje nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás - interjú Vona Gáborral

Azt gyanítom, meglepetés fog születni, ugyanis a korábbi Fidesz-szavazóknak az a része, amelyik valóban fontosnak tartja a polgári és konzervatív értékeket, el fog fordulni ettől a kormánytól, amely páros lábbal tiporja tetteivel a csupán a szólamok szintjén hangoztatott elveket. Van egy olyan érzésem, hogy a Fidesz szavazóbázisának jelentős része képtelen megemészteni, hogy az általuk támogatott párt lényegében szétlopta az országot – mondja Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.